Mivel Ganxta Zolee is Neo fm-en dolgozott Bochiék előtt, ezért itt egy hír róla is.

Bevallom, a képes bulvármagazinok megjelenése idején nagyon szerettem olvasgatni és nézegetni a rendszerváltás utáni új magyar sajtó e termékeit. Jó érzéssel töltött el bepillantani énekesek, színészek vagy éppen politikusok magánéletébe, ami többnyire azt jelentette, hogy adott ’sztár’ családja körében ült a nappaliban, esetleg a családi nyaraló kertjében, láthattuk a házastársat, édesen mosolygó gyermekeket. Apa elmesélte, hogyan kérte meg anya kezét, vagy éppen anya árulta el, hogy bár sokáig ellenállt apa vehemens udvarlásának, mára látja, hogy jól választott. Az ilyen cikkeket még ma is szeretem, bár egyre kevesebb van belőlük.

Nos, azt nem vettem észre, mikor és hogyan jutottunk el oda, hogy ma a tájékozott olvasó már tökéletesen tudhatja, melyik sztárházaspárnak fogant természetes úton a gyermeke, és kiknek kellett ehhez orvosi segítséget igénybe venniük, kik tervezték régóta a gyermekáldást, és hol jött meglepetésként. Arra még emlékszem, hogy olyan tíz éve kicsit összehúztam a szemöldököm, mikor Szandi büszkén fényképeztette magát a lefagyasztott anyatejjel teli jégszekrény előtt, demonstrálván, milyen jól működnek tejmirigyei – aztán lassan elvesztettem a fonalat. Ennek fő oka, hogy lassan rájöttem (a valóságshow-k és szappanoperák dömpingjének kezdetekor), hogy az újságban szereplő celebeknek a felét jó, ha ismerem, de igazából már ők sem érdekelnek. Tízedszer elolvasni, hogy Zámbó Árpi addig nem nyugszik, míg ki nem derül az igazság, és hogy VV Anikó nyomorúságos anyagi helyzetbe került legutóbbi vőlegényével való szakítása óta – már nem okozott örömet. Az én bajom, mondhatják, ha ez zavar, nézzek kereskedelmi tévét, hogy tudjam, ki kicsoda – vagy olvassak Dosztojevszkijt.

Én mégis úgy gondolom, nem az a probléma, hogy ezek a lapok vagy hírműsorok léteznek, a baj az, hogy kiket állítanak elénk mintegy példaképül. (Hiszen aki ismert, az sikeres, tehát valamit jól csinál, gondolhatják sokan.) Az olvasóknak igenis szükségük van arra, hogy az általuk ismert és esetleg kedvelt emberekről tudhassanak, olvashassanak. Ha az én életemben nem történik semmi izgalmas, egy kis színt vihet bele, ha elcsámcsoghatok azon, hogy mondjuk Madonna sem tud már jódolgában mit csinálni és Kabbala-hivő lett (’Hiába na, nem minden a pénz...’) vagy, hogy Sophia Loren fia magyar leányt vesz-vett feleségül világraszóló magyar lagzi keretében. A bajban – például egy szakításkor – vigaszt nyújthat, ha éppen kedvenc szinésznőnkről, aki nemrég még magányos volt, azt olvassuk, hogy rátalált a szerelem. Akkor talán majd ránk is. Igen, sok ember számára fontos látni és tudni, hogy a szépek és gazdagok... Ök is olyanok mint mi, esendőek, sebezhetőek, tudnak sírni is. Nem jobbak nálunk csak azért, mert rájuk esik a fény.

Aztán egyszer csak – több évnyi olvasgatás után – azt érezzük, látjuk, hogy tényleg nem jobbak. Hanem rosszabbak. Mert ki állítja, hogy az csinálja jól, akivel mindig történik valami? E lapok rendszeres szereplői nemcsak munkahelyeiket és lakásaikat váltogatják, de párjaikat is – elválnak, megházasodnak, világra hoznak egy két gyermeket, majd újból válnak. Mintha nem találnák a helyüket. De ahelyett, hogy egy pszichológus segítségével csendben keresgélnék, mindezt a lapok címlapjain teszik, a romokat meg majd takarítsa el más, a reflektorfényben nem mutatkozó vesztes családtagok, vagy akit megfizetnek majd érte.

Micsoda nárcisztikus személyiség kell ahhoz, hogy valaki, aki nap mint nap amúgy is kamerák és közönség előtt dolgozik, még magánéletének minden történését is kiteregesse a nagyközönség elé? Milyen bizonyítási vágy dolgozik például Liptai Claudiában vagy Détár Enikőben, hogy egész életüket annak rendelik alá, hogy időről időre címlapra kerülhessenek? Más csendben fogy le és hízik vissza, és kicsit még szégyelli is, hogy nem tudja tartani a súlyát, összeomlani meg aztán végképp csendben kell. Milyen éretlen személyiség az, aki válásakor minden zaftos részletet kitereget egy egész országnak, volt férjét porig alázza, azt, akiről évekig csak azt hallhattuk, hogy a világ legtökéletesebb férje? Aki már pár hónappal a válás után új férfivel domborít, akinek természetesen a kisujja is többet ért volt férjénél? Hogyan jutottunk el oda, hogy példaként szolgálhatnak személyiségzavaros emberek, akik azt is kiteregetik elénk, amiről más lehet, hogy még a szüleinek sem mesél? És hogy ezekről tudjunk, nem kell megvennünk ezeket a lapokat, elég tíz percig kereskedelmi tévét nézni, vagy a boltban, sorbanállás közben végigtekinteni a mellettünk lévő újságos állványon.

Nemrég, az egyik főzős műsorban arról beszélgettek celebjeink, ki mennyire engedi be a médiát magánéletébe, vagy mit tesz ellene. Megkérdezték erről a házigazda, Gangsta Zolee véleményét is: szerinte hol van az a határ, ameddig nála elmehetnének? A rapper – miközben tányérját láthattuk, melyből kenyérdarabkával mártogatta ki a csülökpörkölt maradékát – rögtön, teli szájjal rávágta: „Már rég túl vagyunk azon.” Teljesen egyet kell értenem vele. Pedig róla csak azt tudhattuk meg, hogy szeret tunkolni.